CHAT

Milyen a jó nagyi mobil? (1. rész)

Az előbb születettek korosztálya, bár hasznos dolognak tartja a mobiltelefont és fontosnak a használatát, de korukból és más érdeklődési körükből adódóan, nem jönnek lázba a mai érintőképernyős készülékektől.

 

A legtöbb mobiltelefon számukra túl bonyolult, bárhogy próbálják, nem tudják megtanulni a használatukat. Az érintőképernyőn sokszor mellé nyomnak és nem tuják, hogy hogyan térjenek vissza a célfelületre. A nagy megapixeles kamera nem hozza lázba őket, hiszen alig látják az elkészített képeket, maradnak inkább a papíralapú fényképek nézegetésénél. A gyors internetet és GPS navigációt nem használják, inkább újságot vagy könyvet lapozgatnak utazás közben is, illetve térképet vesznek elő, ha szükséges. A rengeteg egyéb funkció, mint az MMS küldés, az email-ezés és a közösségi oldalak látogatása nem jellemző rájuk. Ők még hagyományos ébresztőórát használnak, a különféle figyelmeztető jelzések, amiket be lehet állítania mobiltelefonokon, csak összezavarják őket. A telefonokra tölthető játékokról, gyorscsevegés funkciókról és applikációkról ne is beszéljünk. Tehát meg lehet lepni nagyszüleinknek és szerintünk csúcs szuper mobiltelefonnal, nem biztos, hogy a kívánt hatást fogjuk elérni vele.

 

De akkor mégis milyen mobiltelefont vegyünk a számukra, hogy bármikor könnyen elérhessük egymást? Hiszen lehet, hogy épp sétálnak, amikor keressük őket és nem tudják felvenni a vonalas telefont, vagy sürgős esetben akár életmentő is lehet, ha náluk van egy mobiltelefon. Ami számukra fontos szempont egy telefon esetében, az a nagy kijelző és gombok, a kevés és egyszerűen használható funkciók, valamint a kedvező ár.

2017.03.14


ArénaTel - a megbízható telefonszerviz

Meghibásodott mobil készülék?
Azonnali telefon javításra van szükség? Nem működik, elromlott mobiltelefon, összetört, betörött telefon kijelző, nem kapcsol be a kamera, lefagy, nem tölt, folyton lemerül?

Keress fel minket, és akár fél óra alatt orvosoljuk a problémát!

1087 Budapest, Kerepesi út 9.
Aréna Mall
Üzletünket megtalálja az Aréna Pláza földszintjén, a Raiffeisen (volt CIB) Bankkal szemben, a Kincsem kaputól pár méterre.

NYITVA TARTÁS
Hétfő – Szombat: 10:00 – 20:00
Vasárnap: 10:00 – 19:00

Email: info@arenatel.hu
Tel.: +36 70 941 2941


Amennyiben Budán, a Campona Bevásárlóközpont (22. ker.) közelebb esik, keresd partnerünket, a Fixtelt.
Kiváló mobiltelefon javítási szolgáltatások és gyorsszerviz: www.fixtel.hu

Áraink
Térkép
Hívás