CHAT

A jövő mobiljai, koncepció telefonok – A Google pixel 2

A Google pixel 2 első ránézésre megszokott, kellemes látványt nyújtó mobiltelefon, ami nem is csoda, hiszen leginkább egy Iphone 8 és egy LG G6 kereszteződésének mondhatnánk. A kiszivárgott információk szerint az LG lesz az a szerencsés vállalat, amelyik majd piacra fogja dobni az Google Pixel új, 2018-as verzióját.
A Google pixel 2 fém dizájnú és a lekerekített sarkú 18:9- es képarányú mobiltelefonja már elsőre megragadja a szemlélőt.

Érdemes megfigyelni, hogy az előlapon két hangszórót is elhelyeztek, melyekből az egyik a képernyő alatt, középen helyezkedik el, ahol a „Home” gombot keresnénk. Ezúttal az újlenyomat leolvasó a mobiltelefon hátlapjára került. Ennek a dizájn ötletnek az alapját az első Google Pixel adta, ennek köszönhetően két tónusú, és két különböző felületű mintával rendelkezik a készülék. Nem lennék meglepve, ha a Google pixel 2 esetében ismét fém-üveg kombinációval találkoznánk.

 

Az extrának számító dupla kamera meglehetősen diszkrét és a mikrofon is ezek mellett foglal helyet. A vaku elhelyezkedése is meglehetősen furcsa, hiszen láttunk már ennél sokkal jobb megoldást is a Google-től, de valamiért a mobiltelefon tervezői most így döntöttek.

2017.11.12


ArénaTel - a megbízható telefonszerviz

Meghibásodott mobil készülék?
Azonnali telefon javításra van szükség? Nem működik, elromlott mobiltelefon, összetört, betörött telefon kijelző, nem kapcsol be a kamera, lefagy, nem tölt, folyton lemerül?

Keress fel minket, és akár fél óra alatt orvosoljuk a problémát!

1087 Budapest, Kerepesi út 9.
Aréna Mall
Üzletünket megtalálja az Aréna Pláza földszintjén, a Raiffeisen (volt CIB) Bankkal szemben, a Kincsem kaputól pár méterre.

NYITVA TARTÁS
Hétfő – Szombat: 10:00 – 20:00
Vasárnap: 10:00 – 19:00

Email: info@arenatel.hu
Tel.: +36 70 941 2941


Amennyiben Budán, a Campona Bevásárlóközpont (22. ker.) közelebb esik, keresd partnerünket, a Fixtelt.
Kiváló mobiltelefon javítási szolgáltatások és gyorsszerviz: www.fixtel.hu

Áraink
Térkép
Hívás